Prestige Oktatási Stúdió Prestige Oktatási Stúdió Esküvőszervező Tanfolyam Esküvőszervező Tanfolyam
Esküvőszervező Tanfolyam
Esküvőszervező Tanfolyam - Gyakran ismételt kérdések

Gyakran ismételt kérdések

Sok jót hallottam már Rátkai Timi tanfolyamáról, és tőle szeretnék tanulni. Ez ugyanaz a képzés?

Igen! Timi tanfolyamára évről-évre egyre többen iratkoztak be, és jártak fel Budapestre az ország minden részéről, sőt nem ritkán környező országokból is. Mivel hatalmas volt az érdeklődés, sokszor indult dupla csoport, így vagy reggel 8-ra kellett odaérni, vagy este 8-kor végeztek a tanfolyammal.

Ezért döntöttünk úgy 2008-ban, hogy indítunk csoportokat egyéb nagyvárosokban is, így mindenki eldöntheti, számára melyik helyszín esik közel, és nem kell vállalnia az utazással járó kellemetlenségeket.

Tudom, hogy Timi tanfolyamán olyan előadók oktatnak, akik a szakmájukban a legjobbak közé tartoznak. A többi városban találtok-e majd ilyen előadókat?

Valóban, az elmúlt évek során kialakult egy olyan előadói kör, melyre méltán lehetünk büszkék. Nem szeretnénk ezen változtatni, ezért nem választottuk a könnyebb utat: ugyanazt az előadói csapatot visszük le minden városba, akik a budapesti tanfolyamon oktatnak, így garantálva a tanfolyam minőségét.

A vidéki tanfolyamon ki tartja az esküvőszervező, szakmai előadásokat?

Természetesen, mint Budapesten, ezeket az előadásokat Rátkai Timi tartja. Az ő felkészültsége, szakmai hozzáállása szavatolja azt a minőséget, amit évek óta képviselünk.

Van lehetőség részletfizetésre?

Csak arra van :) Mivel sok esetben a beiratkozás akár fél évvel a tanfolyam kezdete előtt történik, ezért természetesen nem kérjük el ekkor a részvételi díjat. Beiratkozáskor a tandíjból 25.000 Ft-ot kell befizetni, a fennmaradó összeget a tanfolyam első napján, a helyszínen kérjük majd el.

A tanfolyam díján felül milyen költségekkel számoljak?

Semmilyennel! Fontosnak tartjuk, hogy mindenki előre tudjon kalkulálni, ezért semmilyen egyéb, rejtett költséget nem építettünk a tanfolyamba. A befizetett díj tartalmazza a digitális jegyzetek árát, a vizsgadíjakat is.

Mennyi idővel a tanfolyam kezdete előtt érdemes beiratkozni?

Tanfolyamainkon a létszám maximálva van, ezért addig tudunk elfogadni beiratkozásokat, míg a csoport el nem éri a limitet. Budapesten ilyen esetben van lehetőségünk arra, hogy dupla csoportot indítsunk, de sajnos a többi városban erre nincs lehetőség. Ezért azoknak, akik biztosak benne, hogy szeretnének részt venni a képzésen azt javasoljuk, hogy mielőbb iratkozzanak be, így biztos helyük van a csoportban.

Mit jelent az, hogy Budapesten dupla csoportot indítotok?

A budapesti tanfolyamunk maximális létszáma 50 fő. Tekintettel arra, hogy évente kétszer tudunk budapesti tanfolyamot indítani, és az érdeklődők száma minden esetben jóval több mint amennyi helyünk van, sok éve bevezettük a dupla csoportot ezeken a tanfolyamokon. Délelőtti csoportunk reggel 8 órától 14.00 óráig hallgatja meg az előadásokat, majd érkeznek a délutániak, akik 14.00 órától 20.00 óráig tudnak részt venni a tanfolyamon.

A tanfolyam Budapesten hat vasárnap, míg a többi városban két hétvége. Milyen különbséget jelent ez az előadásokban?

Semmilyent, hiszen az óraszám ugyanaz. Budapesten a 36 óra hat alkalomra, és alkalmanként 6 órára oszlik, a többi városban négy alkalom, és alkalmanként 9 óra az időbeosztás.

Milyen végzettséget ad a tanfolyam?

Miután Magyarországon az esküvőszervezés nem minősül külön szakmának, így OKJ-s végzettség ezen a területen nem szerezhető. Tanfolyamunk oklevelet ad, jelenleg ezen a területen ez a legmagasabb elérhető képesítés.

  • 0 Éve a szakmában
  • 0 Sikeres tanfolyam
  • 0 Végzett hallgató